A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) nehezményezi, hogy túlságosan későn hozták nyilvánosságra a módosított Nemzeti Alaptantervet, amelyről nem is folyt széles körű társadalmi vita - közölte az érdekvédelmi szervezet pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA minimálbér és a bérminimum újratárgyalását követeli négy szakszervezet, a foglalkozáspolitikáért felelős államtitkár pedig azt mondja, nem zárkóznak el semmitől - írja a Hír TV.
Szerző(k): Szász PéterTöbbfordulós egyeztetést követően a szakszervezet nem tudta elfogadni a Metro Kereskedelmi Kft. utolsó bérajánlatát, ezért a mostani formájában megszakadtak a tárgyalások a két fél között. Ez annak fényében kivételes, hogy több másik nagy üzletláncnál már jelentős bérfejlesztést harangoztak be.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA jelenlegi lengyel államfő kiborította egyik elődjét, Lech Walesát, a Szolidaritás szakszervezet legendását vezetőjét azzal, hogy politikai aprópénzre akarja váltani a Szolidaritás dicső hagyományát.
Szerző(k): Barabás JúliaFáklyás felvonulásokat szerveztek csütörtök este a nyugdíjreform ellen tiltakozók Franciaországban, egy nappal a tervezetről döntő kormányülés előtt.
Szerző(k): Domokos LászlóJanuár 22-én az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) bértárgyaló delegációja átadta a munkáltató képviselői részére az elkövetkezendő évekre szóló bérkövetelését. Ennek alapján a munkavállalók minimum 60 ezer forintos alapbéremelést kérnek 2020-ra vonatkozóan.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMegállapodott az Auchan Retail Magyarország a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével a 2020-as béremelésről. Idén a - több mint 1,6 milliárd forint befektetést jelentő - új javadalmazási rendszer a nem vezetői munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók esetében 17 százalékkal emeli a belépő béreket.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA BKV Zrt. nyolc százalékos béremelési ajánlatot terjesztett a munkavállalói oldal elé. A cégnél működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) szerint ez "megalázóan kevés" - derült ki a felek MTI-hez kedden eljuttatott közleményeiből.
Szerző(k): K. Kiss Gergely