Az idei államfőválasztásra készülő Andrzej Duda lengyel elnök Katowicében bányászokkal találkozott, ahol azt javasolta a Szolidaritás szakszervezet jelenlegi vezetőjének, Piotr Dudának, hogy az idei év első Szolidaritás-ülését az elnöki palotában tartsák meg - írta a gazeta.pl. Ez a javaslat felháborította Lengyelország béke Nobel-díjas volt államfőjét, Lech Walesát, aki a közösségi médiában üzent a jelenlegi elnöknek:
"Mint a Szolidaritás egyik megalkotója és kezdeti vezetője ameddig az elnöki hivatalt elfoglaltam, megtiltom önnek, hogy a Szolidaritásra hivatkozzon. Az olyan magatartás, mint amit ön képvisel, ami összeomlasztja a hatalom hármas megosztását, amiért a Szolidaritás olyan sokat küzdött, sérti az alkotmányt és manipulál" - írta a Twitteren.
Kapcsolódó
Duda katowicei gyűlésén arról beszélt, hogy a Szolidaritás egy alulról felfelé épülő tömegmozgalommá vált, amely szabadság akaratát fejezi ki. Ezt a szabadságot elérte, mégpedig békésen, fegyveres harc nélkül. Szerinte a bányászok és a szakszervezet támogathatná a kormány igazságügyi reformját, amely bírálói szerint megszüntetni a hatalmi ágak megosztását, az igazságszolgáltatás és a végrehajtói, illetve törvényhozói hatalom szétválasztását. Duda és kormány azonban a bíróknak meg kell érteniük, hogy a valóságban mi az ő szerepük a lengyel államban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve