A szakszervezetek azt szeretnék, ha a kormány bevezetné a diplomás bérminimumot, különös tekintettel a közszolgálati dolgozók esetében. Szintén a közszférában azt szorgalmazzák, hogy állítsák vissza a 13. havi juttatást.
Bodó Sándor foglalkozáspolitikáért felelős államtitkár a Hír TV-nek azt mondta, hogy "bizonyos feltételek esetén ennek felülvizsgálatra van lehetőség. A szakszervezeti oldal tulajdonképpen ebben a vonatkozásban kezdeményezi a tárgyalásokat, míg a munkaadói oldal pedig arra hivatkozik, hogy a korábbi megállapodás érvényben van, ami egyébként igaz is."
Kapcsolódó
"Ebben a helyzetben nyilvánvalóan hamarosan újra le fogunk ülni a felekkel, tárgyalni fogunk erről a dologról, de jelenleg érvényes megállapodás van úgy a minimálbér, mint a garantált bérminimum vonatkozásában és a nyolcszázalékos bérajánlást is aláírták a felek."
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve