A BKV vezetősége és az érdekvédelmi szervezetek képviselői közti mai tárgyaláson megnyugtató elvi megállapodás született egy közösen elfogadható bérfejlesztési csomagra vonatkozóan - közölte a BKV Zrt.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Audi Hungaria átadta második ajánlatcsomagját a munkavállalói tárgyalódelegációnak. Közleményükben azt írták, hogy ebben a munkavállalók követeléseit, illetve a korábban meghatározott közös célokat tartják szem előtt. A vállalat az autóipar jelenlegi helyzetét figyelembe véve továbbra is négy évre szeretné a bérmegállapodást megkötni, melynek időtartama április 1-jétől 2024. március 31-ig tart - idézi a Kisalföld.hu.
Szerző(k): K. Kiss Gergely2020-ban összesen 3,8 milliárd forintot fektet a kiskereskedelmi dolgozók bérfejlesztésére és összesen két alkalommal is emeli a fizetéseket a Tesco-Global Áruházak Zrt., a szakszervezetekkel kötött megállapodás értelmében. Az áruházlánc emellett idén is több mint 4 milliárd forintot fordít a kollégák többek között gyermekvállalási és beiskolázási, jubileumi, egészségügyi és szociális elemeket is tartalmazó juttatási csomagjára.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNem született bérmegállapodás a BKV-nál a kollektív munkaügyi vita keddi második fordulóján sem, s bár volt némi elmozdulás a cégvezetés és a szakszervezetek részéről is, egyezség híján egyelőre tovább zajlanak a sztrájk előkészületei. Az újabb fordulót péntekre, február 21-ére tűzték ki - adta hírül az Egységes Közlekedési Szakszervezet.
Szerző(k): Szász PéterMiközben a sajtóban a Magyarországon még nem megjelent koronavírussal rengeteget foglalkoznak, az itthon valós veszélyt jelentő influenza-járványról alig esik szó. A szakszervezetek szerint a munkáltatók nem veszik figyelembe, ha a dolgozók betegek, munkába rángatják őket, ezzel segítve a betegség további terjedését.
Szerző(k): Szabó DánielA szakképzésről szóló törvény rendelkezései nem illeszkednek a magyar jogrendbe, nem segíti, hanem hátráltatja az ország műveltségi szintjének emelkedését, a tanítás és tanulás szabadságát - véli a Pedagógusok Szakszervezete), amely ezért az Alkotmánybírósághoz fordult a szakképzési törvény miatt.
Szerző(k): Domokos ErikaA kollektív szerződés megkötésére jogosult szakszervezetek megállapodtak a bér- és szociális juttatások idei emeléséről az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentjével, amely visszavonta a 2019 októberében bejelentett csoportos létszámcsökkentési szándékát - közölte a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke, Molnár László csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielSikerült megállapodni a szakszervezetekkel, így elhalasztják a tavaly bejelentett leépítést a Dunaferrnél. Béremelést is kapnak a dolgozók - írja a hvg.hu.
Szerző(k): Szász Péter