szakszervezet

04.
03.
07:08
Társadalmi robbanás fenyeget, ha a magyar kormány ezt elmulasztja meglépni

Társadalmi robbanás fenyeget, ha a magyar kormány ezt elmulasztja meglépni

Jelen állás szerint egy foglalkoztatási válság enyhítését célzó állami bérkompenzációs csomag bevetését a legtöbb gazdasági szereplő szorgalmazza: az országos munkáltatói szövetségek (VOSZ, MGYOSZ) és a szakszervezetek egységesen, míg a helyi és ágazati érdekképviseletek egymástól függetlenül keresik meg az ügyben a kormányt, amely azonban eddig semmilyen reakciót nem adott a kérelmekre. Úgy fest, a cégek jó része segítség nélkül hetek múlva már nem lesz képes fenntartani dolgozói munkaviszonyát, miközben az érdekegyeztetés csatornái bedugultak.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
04.
02.
10:48
Európában példátlan, amit az Orbán-kormány a munkavállalókkal tesz - figyelmeztetés érkezett

Európában példátlan, amit az Orbán-kormány a munkavállalókkal tesz - figyelmeztetés érkezett

Nincs még egy olyan ország Európában, ahol ebben a veszélyhelyzetben a kormány annyira magára hagyja a munkavállalókat és egyes ágazatokat, mint Magyarország – közölte a miniszterelnöknek és a köztársasági elnöknek írt levelében Luca Visentini. A 38 ország 90 szakszervezetének mintegy 45 millió dolgozóját képviselő Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) főtitkára felszólítja a kormányt, tárgyaljon a szociális partnerekkel, s biztosítson a munkavállalók számára megnyugtató védelmet.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
03.
26.
07:23
Újabb rabszolgatörvény készül?

Újabb rabszolgatörvény készül?

Döbbenten olvasták a szakszervezeteknél a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége frissen "összedobott" többpontos javaslatát, amelyet az MGYOSZ vészhelyzetre hivatkozva a gazdasági válság kezelésére nyújtott be a kormánynak - adta hírül a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF). Azonnali egyeztetést követelnek.

Szerző(k): Domokos László
03.
18.
18:10
Az Audi 36 százalékkal emeli a béreket 3 év alatt

Az Audi 36 százalékkal emeli a béreket 3 év alatt

Három évre szóló bérmegállapodást kötött szerdán az Audi Hungaria Zrt. a munkavállalókat tömörítő Audi Hungaria Független Szakszervezettel – tájékoztatta a győri székhelyű vállalat az MTI-t.

Szerző(k): Domokos Erika
03.
18.
15:29
Koronavírus: a szakszervezet azonnali segítséget sürget a kormánytól

Koronavírus: a szakszervezet azonnali segítséget sürget a kormánytól

Azonnali segítséget, rendkívüli támogatásokat, a banki tartozások átütemezését vagy azok kedvezményes banki hitelek formájában való megoldását követeli egyebek mellett - a kormánytól a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A MASZSZ összeállított egy többpontos szakmai csomagot erre.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
03.
14.
00:05
Mikor jogosult táppénzre a munkavállaló járvány idején?

Mikor jogosult táppénzre a munkavállaló járvány idején?

Az Európai Szakszervezeti Szövetség magyarországi tagszervezetei szerint a munkavállalók egyre inkább tartanak a járvány hatásaitól, ideértve a munkából történő kiesésük következményeit is.

Szerző(k): Domokos Erika
03.
13.
11:17
Fizetés nélküli szabadság? - Visszaszóltak a pedagógusok Orbánnak

Fizetés nélküli szabadság? - Visszaszóltak a pedagógusok Orbánnak

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) továbbra is az oktatási intézmények mielőbbi bezárását követeli a koronavírus járvány miatt, és nem fogadja el, hogy a tanárok nem kaphatnának juttatást az iskolabezárás idejére - közölte az érdekvédelmi szervezet pénteken az MTI-vel.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
03.
05.
17:28
Megállapodtak: ennyivel nőnek a bérek a MÁV-nál

Megállapodtak: ennyivel nőnek a bérek a MÁV-nál

Megállapodás született a MÁV-nál az idei csoportszintű bérfejlesztésről, a vasúttársaság és az érdekképviseletek az egy évre kötött megállapodásban rögzítették, hogy a munkáltató 2020-ban átlagosan 10 százalékos keresetnövelést hajt végre - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.

Szerző(k): Szepesi Anita
03.
05.
07:08
"Ha Merkel nem segíti ki az autóipart, akkor a munkavállalóktól akarják beszedni a pénzt"

"Ha Merkel nem segíti ki az autóipart, akkor a munkavállalóktól akarják beszedni a pénzt"

Nincs válság az autóiparban, a krízishangulat kialakulása sokkal inkább egy összehangolt iparági pr-akció eredményének tekinthető. Ezzel a gyártóvállalatok célja, hogy többek közt a technológiaváltás és a klímavédelem miatt szükséges beruházások költségeit a munkavállalókra, a beszállítókra, illetve az államra hárítsák át - vélekedett a Napi.hu-nak adott interjújában Gerhard Stelzer, a legnagyobb német szakszervezeti szövetség, az IG Metall ingolstadti egységének politikai titkára.

Szerző(k): K. Kiss Gergely