Kezd kirajzolódni, milyen terveket dédelget magában az észak-koreai vezetés. Az Egyesült Államoknak nem sok oka van az örömre, és úgy tűnik, hogy talán még Dél-Koreának sem. A fő kérdés az, csak valutabevételt akar a gazdasági reformokból szerezni a rezsim vagy ennél távolabbra mutató stratégiát követ.
Szerző(k): Komócsin SándorTovább tutujgatja a szlovák kormány a Volkswagen pozsonyi gyárát, amely az ország legnagyobb munkaadói és adófizetői között van.
Szerző(k): Barabás JúliaAz eredeti 77 milliárd forintról 38 milliárd forintra csökkentette a kormány a 4-es metróvonal állami finanszírozását. Az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg.
Szerző(k): Németh GézaNew York állam főállamügyésze, Barbara Underwood csütörtökön bejelentette, hogy pert indított Donald Trump jótékonysági alapítványa ellen, mert az alapítvány szerinte többször is megsértette a jótékonysági alapítványok működését szabályozó szövetségi és New York-i törvényeket. Az alapítvány vezetője az elnök és három gyermeke.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA közéleti lapok közül gyakran a legkisebb példányszámúnak jut a legtöbb állami hirdetés – írja a G7. Ez derül ki a 2017-es éves beszámolók és a tavalyi állami reklámköltések összevetéséből. A számokból egyértelműen látszik, hogy nem számít, hány emberhez jut el az üzenet, csak az a fontos, hogy kinél költik el a milliárdokat.
Szerző(k): Szász PéterAz észak-koreai média, amely eddig mélyen hallgatott az ország diktátora, Kim Dzsongun és az USA elnöke, Donald Trump szingapúri csúcstalálkozójáról, egyszer csak elkezdte tolni a híreket a történelmi eseményről. Az elemzők következtetéseket vonnak le ebből, mint ahogy abból is, hogy ha közvetve is, de Kína is megjelent a színen.
Szerző(k): Komócsin SándorMagyar állami tulajdonban levő vállalat vásárolta meg és újítja fel Szatmárnémeti reprezentatív épületét, a város régi főterén álló egykori Pannónia szállót - írja az MTI a Transindex.ro nyomán.
Szerző(k): Szász PéterSúlyos gondot okoz a málna nevetségesen alacsony felvásárlási ára Szerbiában. A termesztők tiltakoznak, a kormány mossa kezeit, a felvásárlók lekaszálják a hasznot.
Szerző(k): Barabás Júlia