Súlyos fenntartási nehézségek közé sodorja a magyar állam az Oltalom Karitatív Egyesületet, illetve a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget (MET), amely ugyan az államtól átvállalt számos szociális és oktatási feladatokat lát el, nem tartozik a kormánykedvencek közé. Ez évi több mint 1 milliárdos kiesést is jelent a szervezetnek - derül ki az egyesület és a MET közleményéből.
Szerző(k): EconomxÖsszesen 27 milliárd forintot, a tavalyinál 1,5 milliárd forinttal többet költ idén ingatlanvásárlásra a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. - írja a Világgazdaság csütörtöki számában.
Szerző(k): MTIA kormány 1,6 milliárd forintot lopott el \"a rászoruló gyerekek tányérjáról\", amikor december közepén úgy döntöttek, a gyermekétkeztetésre szánt maradványt inkább \"csókos önkormányzatok\" támogatására, stadionépítésre költik - mondta Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): MTIHajnal 3 óra óta áll a sor az Ételt az Életért Alapítvány által szervezett ételosztásán, amely 11 órakor kezdődik - olvasható a szervezet Facebook-oldalán az inforadio.hu szerint.
Szerző(k): InforádióFőként a sokgyermekes és az egyszülős háztartásokat veszélyeztetni a szegénység Magyarországon, csökkent az átlagnál rosszabbul élők aránya, de a leggazdagabbak és a legszegényebbek közti különbség beragadt.
Szerző(k): EconomxJavult a háztartások helyzete és nőtt az életszínvonal is a tavalyi évhez képest - állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) A háztartások életszínvonala, 2015 című kiadványa. Ez alól az egyszülős családok a kivétel, ahol jelentősen romlott a helyzet.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Európai Unióban élő gyermekek több mint egynegyedét fenyegette elszegényedés vagy társadalmi kirekesztettség tavaly - derült ki az unió statisztikai hivatala (Eurostat) által szerdán kiadott jelentésből.
Szerző(k): MTINémetországban minden ötödik embert fenyegeti a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség egy csütörtökön bemutatott felmérés szerint.
Szerző(k): MTI