Az emberek közel egyharmada érzi úgy, hogy akár ő is elszegényedhet és utcára kerülhet. Főként az alacsonyabb végzettségűek félnek a hajléktalanná válástól. Ijesztő lehet az is, hogy az emberek több mint 40 százaléka közönyösen bánik az utcán élőkkel - derül ki a a Kantar Hoffmann friss közvélemény-kutatásából.
Szerző(k): Szabó DánielLondoni pénzügyi elemzők szerint a brit háztartások gazdagabbak, mint valaha, ám a vagyoneloszlás szinte végletesen egyenlőtlen, ezért a vagyontömeg növekedése várhatóan nem gyakorol jelentősebb felhajtóerőt a fogyasztásra - idéz az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNémetországban az 1990-es újraegyesítés óta a legmagasabbra emelkedett a szegény sorban élők aránya - mutatta ki csütörtök ismertetett felmérésében a rászorulókat segítő szervezetek országos szövetsége (Paritätischer Wohlfahrtsverband - PW).
Szerző(k): Domokos LászlóA létminimumot és a társadalmi minimumot is kiszámítaná a Magyar Szakszervezeti Szövetség, ám kétséges, lesz-e erre lehetősége. A méréseket ugyanis csak akkor végezhetik el a szakértők, ha a KSH hajlandó eladni a kutatóknak a szükséges adatokat - számolt be a Népszava.
Szerző(k): Domokos LászlóKelet-Magyarország kilenc megyéjében még mindig nem sikerült elindítani azt a programot, amelynek révén a hajléktalanok és a mélyszegénységben élő gyerekek megkaphatnák az évek óta ígérgetett élelmiszercsomagokat - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Vértesi Erdő Zrt. Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron és Fejér megyében összesen 1600 tonna szociális tűzifát szállított ki az önkormányzatoknak - közölte az erdőgazdaság vezérigazgatója az MTI-vel.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanBár a legtöbb ember 15 millió forintra azt mondja, hogy sok pénz, ha egy háztartásnak ekkora a teljes vagyona, akkor már nem tűnik olyan tetemes összegnek. Magyarországon ez a valóság.
Szerző(k): Szász PéterMagyarországon tavaly miközben a dolgozói szegénység újabb csúcsra ért, addig a mélyszegénység csökkent - számolt be a Világgazdaság.
Szerző(k): Economx