Nem szavazta meg a Fidesz Szegeden a drágább mobil partfalat, melyre a Közgép adta az egyetlen ajánlatot - írja a Hír24.
Szerző(k): EconomxAz ellenőrzések több mint egyharmadánál feltártak valamilyen szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, akik a főként ruházati termékek árusításával foglalkozó kereskedőknek helyt adó szegedi Cserepes sori piacon vizsgálódtak szombaton – közölte Csurgó Edit, a NAV Csongrád megyei adóigazgatóságának vezetője a helyszínen. (Képünk illusztráció)
Szerző(k): MTINem tudott megegyezni dolgozói béremeléséről az EDF-Démász és a szakszervezet, ezért sztrájkra készül az érdekképviselet, közben zajlik a kétszáz fős létszámcsökkentés is az áramszolgáltatónál - írta szerdai számában a Délmagyarország.
Szerző(k): MTI-EcoA Zsolnay kerámiával díszített szegedi Gróf Palota felújításánál az eredeti Zsolnay kúpcserepeket olyan utánzatokkal pótolnák, melyeket egy pár éve gründolt, eszköztelen vállalkozás állítana elő - írja közleményében a gagyi utánzatok ellen harcoló, 160 éves múltra visszatekintő Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.
Szerző(k): EconomxMiután a közelmúltban a szuperlézerközpont megkapta az összes szükséges építési engedély, a Szeged melletti Öthalomban minden készen áll a másfél éves építkezési munkák megkezdéséhez.
Szerző(k): NAPITöbb mint tízezer aláírás gyűlt össze a szegedi biomassza-erőmű megépítése ellen indított népi kezdeményezés során - jelentette be Ménesi Imre (MSZP-Összefogás Szegedért) szegedi önkormányzati képviselő csütörtökön a csongrádi megyeszékhelyen.
Szerző(k): MTISzoftverhiba miatt hibásodtak meg a szegedi Pesa villamosok; a következő napokban a hiba elhárítása után még tesztelik őket - közölte a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezetője kedden este az MTI-vel.
Szerző(k): MTIA jelenleg is futó Kossuth tér rekonstrukció és az orosházi főtér építése mellett a pannonhalmi főteret is a KÉSZ Építő Zrt. újíthatja meg. Az új teret várhatóan 2013 őszén adják át.
Szerző(k): NAPI