Nemcsak Szeged városa, de - nem hivatalos információk szerint - a Közgép Zrt. is bukhatja a partfalberuházást, ha a helyi jobboldali képviselők továbbra sem szavazzák meg a beruházásra a többletköltséget, 375 millió forintot. Majd 2 milliárdot fizethet Szeged vissza az uniónak, ha nem indul meg három héten belül a partfal kivitelezése. A jobboldali képviselők a szocialista pártkassza dagasztását sejtették az árvízvédelmi beruházás megnőtt költségvetésének 375 millió forintos megtoldását tartalmazó előterjesztés mögött, ezért leszavazták a napirendet. Így a múlt pénteki közgyűlés elmaradt - írta a Hír24.
Nem hivatalos források szerint, a korábban négy ajánlattevőből három visszalépett, így maradt egyedüli befutóként az a trojka, amelyben a Közgép is érdekeltséggel bír. Gyimesi László, a Fidesz szegedi elnöke szerint nekik nem volt fogalmuk a győztes cég nevéről. Botka László polgármester a múlt heti elmaradt közgyűlés után tartott sajtótájékoztatóján a nyertest firtató kérdésünkre arra hívta fel a figyelmet, hogy a győztest a kihirdetés előtt nem lehet felfedni, hiszen azzal a közbeszerzési törvényt sértenék.
A rendkívüli közgyűlést még a héten össze kell hívni, ha a határidőket tartani akarja a város, különben vissza kell fizetni az uniós kasszába a milliárdokat és partfal sem lesz. A fideszes képviselők múlt heti közleményükben azt is írták, amennyiben törvényes előterjesztést kapnak kézhez (az előterjesztés túl kései megismertetését kifogásolták), akkor megszavazzák a költségvetés módosítását, amely a pluszpénz előteremtéséhez szükséges - írta a hírportál.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve