Az elmúlt másfél évben növekedett a regisztrált vállalkozások száma a Dél-Alföldön, ezt azonban még nem lehet a gazdasági fellendülés előjelének tekinteni – mondta Imreh Szabolcs, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának docense szerdán a Tisza-parti városban egy konferencián.
Szerző(k): NAPIA szegedi közgyűlés 36,5 milliárd forintos főösszeggel elfogadta pénteki ülésén az önkormányzat 2013-as költségvetését.
Szerző(k): MTIBár a régióból több kitörési lehetőség is a cégek rendelkezésére áll, a sportreptér üzleti célú fejlesztésével még egyet előreléphetne a térség a helyi kamarai vezető szerint.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz egyetemi tanszékről került a biotechnológiai üzleti életbe és hiába dolgozik mára együtt a legnagyobb gyógyszergyárakkal, továbbra is kezdő üzletemberként tekint magára Letoha Tamás, a Pharmacoidea Kft. ügyvezetője.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanBár az uniós költségvetési időszak utolsó évében járunk, így egyre inkább fogynak a pályázati pénzek, a Dél-alföldi régióban még mindig számos tender maradt nyitva a vállalkozások számára, igaz, nem sok idejük maradt a cégeknek.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAzzal, hogy a Kúria a devizahiteleknél alkalmazandó banki árfolyamrés ügyében az Európai Bíróság állásfoglalását kérte kedden, jelentősen rövidülhet a későbbi eljárás, hiszen ennek hiányában a magyarországi per vesztese nyilvánvalóan maga is az Európai Bírósághoz fordulna - közölte Doubravszky György, a pénzügyi jogok biztosa.
Szerző(k): MTI-EcoMa délelőtt sok devizaadós szempontjából fontos döntés születik a Kúrián: a bíróság azon felülvizsgálati kérelem tárgyában határoz, amit az OTP Bank Nyrt. nyújtott be a Szegedi Ítélőtábla döntése ellen. Kedvező döntés esetén más devizaadósok is indíthatnak pert bankjuk ellen a visszatérítés reményében.
Szerző(k): NAPIKész a MagTár, vagyis befejeződött a virtuális gyermekkórház létrehozását célzó informatikai fejlesztés.
Szerző(k): Diószegi József