Február 1-jétől három központi beszerző szerv - a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ - közbeszerzési eljárásainál kötelező az elektronikus kommunikáció, ami legkésőbb az év végéig valamennyi közbeszerzési eljárásra kiterjed. Az e-közbeszerzés bevezetése növeli a transzparenciát és a versenyt - közölte a Miniszterelnökség az MTI megkeresésére.
Szerző(k): Szepesi AnitaNyilvánosságra hozta a tárca decemberi szerződéskötéseit és -módosításait. A megyei kormányhivatalok összesen 780 millió forint támogatást kaptak a likviditási nehézségeik enyhítésére, gazdálkodási helyzetük javítására, valamint közel két milliárdot infrastrukturális fejlesztésekre és akadálymentesítésekre. A tárca ezen kívül 220 millió forintot adott a szlovákiai magyar közösség identitástudatának erősítésére, de egymilliárd jutott a paksi atomerőmű térségfejlesztési alapítványának is.
Szerző(k): Szabó DánielÁprilis elsejével újabb négy minisztériumi háttérintézmény, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet, az Országos Közegészségügyi Központ és az Országos Epidemiológiai Központ szűnik meg - közölte a Miniszterelnökség a Magyar Hírlappal, melyet az Index szemlézett. Az intézmények jogutódlással szűnnek meg, járási hivatalokhoz, kormányhivatalokhoz kerülnek a feladataik.
Szerző(k): MTITavaly októberig nem csökkent, hanem nőtt a közigazgatásban dolgozók száma - állapítja meg a Világgazdaság. a KSH adataira hivatkozva.
Szerző(k): EconomxA csütörtökön megjelent közbeszerzési kiírás szerint a várba költöző Miniszterelnökség öt festményt vásárol, melyek \"új székhelyének ornamentumaként szolgálnának\", és \"egyediségükkel méltóképp reprezentálják a XVIII. és XIX. század magyar művészetét\".
Szerző(k): Index.hu, EconomxJanuár 20-tól felfüggeszti a juh- és kecsketartó telepek korszerűsítésére kiírt vidékfejlesztési pályázatot az irányító hatóságként működő Miniszterelnökség. Az intézkedés oka, hogy kimerül a kötelezettségvállalási keret.
Szerző(k): portfolio.huDöntés született arról, hogy további kormányzati háttérintézmények szűnnek meg, továbbá az állami cégek hatékonyságának javítására, ezzel együtt létszámcsökkentésre is sor kerülhet - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón.
Szerző(k): EconomxAz Ész-Ker Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., az SBGK Ügyvédi Irodával közösen nyerte el a Miniszterelnökség 1 milliárd 875 millió forintos közbeszerzési tanácsadási tenderét, az összeg opcionálisan 312 millió forinttal növelhető. A nyerteseknek nem ez az első, milliárdos nagyságrendű, hasonló nyertes tanácsadása.
Szerző(k): Németh Géza