A kabinet döntése nyomán 2016. szeptember elsejével megszűnt 14 háttérintézmény, idén január 1-től pedig átalakult további 40 intézmény. A kormány korábbi bejelentése szerint a folyamat 2017 tavaszán folytatódik. A mintegy 40 háttérintézmény átalakulása után, körülbelül 25 ezer dolgozó került a járási hivatalokhoz.
A miniszter szerint ezek a kezdeti lépések egy új kormányzati modell felé, amelynek a célja, hogy a közvetlen kormányzati tevékenységet alapvetően két intézménykomplexum lássa el.
Az éves szinten mintegy 23 milliónyi lakossági ügy intézése teljesen a kormányhivatalokra hárulna, miközben minden pénzügyi folyósítással kapcsolatban a Magyar Államkincstár (MÁK) járna el
E cél jegyében, az első idei kormányülésen a Miniszterelnökséget, a háttérintézmények további felülvizsgálatára hatalmazták fel. Már döntés született újabb háttérintézmények megszüntetéséről is - ennek során körülbelül 2500 álláshely megszüntetésére van lehetőség - fogalmazott Lázár.
Idén az állami cégeknél is létszámcsökkentésére, hatékonyságjavítására is sor kerülhet, amennyiben arra a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium javaslatot tesz - mondta politikus.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve