Az újság keddi cikke szerint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet területi szervei július 1-jével szünnek meg, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság pedig november 1-jével, a Magyar Államkincstárba történő beolvadással.
Januárban huszonöt, tavaly szeptember 1-jétől tizennégy intézmény szűnt meg. A megszüntetett központi hivataloktól és költségvetési szervektől a kormányhivatali szervezetrendszerbe megközelítőleg 2500, míg a fővárosi és megyei kormányhivataloktól a járási hivatalokhoz 7500 dolgozó került át eddig. Az érintett szervezeteknek 20 százalékos bértömegcsökkentést kellett végrehajtaniuk - idézi a cikket az MTI.
Az idei évre vonatkozó megtakarítások összege a Miniszterelnökség szerint még nem ismert, mivel a költségvetési beszámolók az átalakulást követően készülnek, de a hatásokat bemutató adatok a már tavaly szeptember 1-jével megszüntetett szervek esetében is legkorábban az idén jelennek meg.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve