A múlt évben elfogadott négy devizahiteles törvény után már csak kisebb, technikai jellegű jogalkotási feladatok lehetnek ebben a témakörben - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter szerdán az InfoRádió Aréna című műsorában.
Szerző(k): MTIA KDNP által előkészített jogszabálytervezet szerint azok a családok léphetnének be a csődvédelembe, amelyeknek tartozása több mint 200 ezer, de kevesebb mint 40 millió forint – tudta meg a Magyar Nemzet.
Szerző(k): EconomxJövő szerdán kormány elé kerül a családi csődvédelemről szóló javaslat - jelentette be Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a kormánypárti frakciószövetség kihelyezett ülése utáni tájékoztatón.
Szerző(k): MTIA társasházak lakóinak nagy összegű tartozásai rendezésére a magáncsőd bevezetését szorgalmazza Kaplonyi György, a társasházkezelők szövetségének elnöke - írta a Napi Gazdaság.
Szerző(k): MTILevélben fejezte ki aggodalmát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a román magáncsődtörvény tervezet esetleges elfogadása miatt, és úgy vélte, hogy megfelelő hatástanulmány készítése nélkül annak kedvezőtlen hatása lehet a román pénzpiacra.
Szerző(k): MTIA kormány hamarosan újra nekifut a magáncsőd megalkotásának. A végeredmény könnyen egy drága és feleslegesen szigorú intézmény lehet.
Szerző(k): EconomxA devizahitelesek nagy többsége elégedett lehet az adósmentéssel; átlagosan 25-30 százalékkal fog csökkenni a törlesztő részlet - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter. Azok érdekében, akiket a hajléktalanság réme fenyeget, a szaktárca 2015 tavaszán kidolgozza a magáncsőd intézményére vonatkozó jogszabályokat.
Szerző(k): EconomxAz EU eddigi kemény válságkezelési módszerei, amelyek heves tiltakozást váltottak ki az eurózóna számos országában, nem képesek megszüntetni a túlzott eladósodást, ezért sokkal durvább beavatkozásra van szükség - állítja két ismert amerikai közgazdász az IMF megrendelésére készült tanulmányában.
Szerző(k): Economx