Az Igazságügyi Minisztérium jelenleg folytatja az egyeztetéseket és a törvényjavaslatot a végső formára alakítja. Többféle egyeztetést folytat, ahogy korábban a KDNP is tette. Egyeztettünk többféle szervezettel, amelyek ebben érintettek, az Igazságügyi Minisztérium a Magyar Bankszövetséggel is egyeztet, korábban bevontuk a nemzeti bankot, a bíróságokat, végrehajtókat, hogy a lehető legjobban alkalmazható jogszabály jöjjön létre - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára.
Az egyeztetéseket követően fog kialakulni a végső forma, de a korábbiakban már valamelyest közismert lett a KDNP javaslatának lényege, amely segít a bajba került családoknak, hogy a pénzügyi stabilitásukat helyre lehessen állítani, újra tudjanak egy normál gazdálkodás keretében működni. Ehhez szükség van arra, hogy az adósságok egy részét rendezzék, viszont ha valaki egy önként vállalt eljárásban, egy hosszú távú együttműködés során a kintlévőségeinek egy részét visszafizeti, akkor utána a maradék rész alól ugyanúgy mentesülhet Magyarországon, ahogy körülbelül tíz-tizenegy uniós tagállamban - mondta Rétvári.
A párt számításai szerint olyan családok igényelik majd ezt a fajta védelmet, újrakezdési lehetőséget, amelyek nagyon sokfelé rendelkeznek kintlévőséggel. Van bankszámla-, közös költség tartozásuk, áru- vagy banki hitelük is. Többen vannak már, akik sokfelé adósodtak el, ez jogilag is már egy sokkal összetettebb helyzet.
A módszer kidolgozásánál elsősorban a német, kismértékben a balti példát vették figyelembe, ott a bankok, hitelezők is belátták, hogy a magáncsőd intézményének bevezetése az ő érdekük is, nekik is biztosabb helyzetet teremt, ezért ezt itthon is ugyanúgy fogják fogadni, mint máshol. A politikus javaslata szerint még az idén a parlament elé kerül a törvényjavaslat, ami egy viszonylag hosszabb felkészülési idő után a jövőre léphet hatályba.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve