A lap szerdai számában megjelent interjúban Kaplonyi György elmondta kevés társasházi lakónak van fizetési elmaradása, ám ezek a tartozások többmilliós nagyságrendűek. A Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének (MTOSZSZ) elnöke szerint az utóbbi években megváltozott a társasházak adósságszerkezete: a fizetési meghagyásos eljárás bevezetése előtt sokan tartoztak kisebb összegekkel, mára ez a trend megfordult.
Jelenleg a lakók egy-két százalékának, vagyis összesen 100-120 ezer embernek van fizetési elmaradása. Zömmel olyanokról van szó, akik a válságot követően elvesztették a munkájukat és mára felélték a tartalékaikat - mondta.
Az elmaradásokat a felújítási alapokból fedezik a társasházak, ám az elnök szerint ez nem tartható. A válságot megelőzően átlagosan 2 százalék volt az éves közösköltség-elmaradás, most van olyan társasház, ahol háromhavi üzemeltetési költség hiányzik a büdzséből, ami 25 százalékos rátát jelent éves szinten - tette hozzá.
Kaplonyi György szerint az adósok problémájára a magáncsőd jelenthetne megoldást. Sokat segítene, hogy ha a tartozás elér egy bizonyos mértéket, a lakók kapcsolatba lépnének egy csődgondnokkal. Hozzátette: nem az a cél, hogy utcára kerüljenek, hanem hogy ne görgessék maguk előtt az elmaradásaikat: például időben eladják a lakást és bérlakásba költözzenek.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve