Egyre több hazai oktatási intézményben képezhetnek pilótákat. A dubaji-központú Emirates egyelőre nem őket keresi, hanem a tapasztalt pilótákat: március végén Budapesten tart karriernapot a cég. A kiválasztott pályázóknak nem kell interjúra utazniuk az Egyesült Arab Emírségekbe, mert az első körre online, a jelentkezők otthonában kerül sor - írja közleményében a légitársaság.
Szerző(k): Szabó DánielA Jól Vezess programban a tavalyi 800-hoz képest idén több mint 1400 járművezető számára teszi lehetővé ismereteik és képességeik fejlesztését. A regisztrációval újrainduló Jól Vezess program ezúttal a kezdő autósok és a motorosok képzésére fordít fokozott figyelmet.
Szerző(k): Papp ZsoltAz amerikai gyökerű Cloudera Hungary Kft. it-vállalat nemrég jelentette be, hogy jelenlegi, körülbelül százfős budapesti irodájának létszámát négyszázra bővíti 2019-ig. A lehetőségekről, tervekről Sógor Áron senior igazgatóval beszélgettünk, aki annak ellenére is rendkívül optimista, hogy a hazai informatikushiány egyes becslések szerint akár több tízezer főre rúghat.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA középiskolások ingyenes OKJ-s ápolói tanfolyamot végezhetnek. A kormány 2019-re 65 százalékkal emeli az ápolók bérét - mondta az ápolók napján Rétvári Bence államtitkár. A Párbeszéd katasztrofálisnak tartja az ápolók helyzetét.
Szerző(k): Domokos ErikaA kormánynak célja, hogy valamennyi állami vezető részesüljön államtudományi képzésben, legyen szó területi vagy központi szerv vezetőjéről - idézi az MTI Orbán Viktor miniszterelnök interjúját, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) lapjának adott.
Szerző(k): K. Kiss GergelySok munka és komoly kihívások jellemezték a büntetés-végrehajtás múlt évét - mondta Tóth Tamás, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka.
Szerző(k): Szász PéterAz egyik nagy hiányszakma a programozó, e szakemberekből pedig egyre nagyobb számban lesz egyre nagyobb szükség, így pályaváltóknak is igen kézenfekvő lehetőség lehet, ha egy jól fizető, biztosabb állásra váltanának. Cikkünkből kiderül, mennyire rögös ez az út, mire készüljön az, aki ezen a területen keresné boldogulását.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaEgyre nő azon dolgozók száma, akik feladják állásukat, hogy programozóvá képezzék át magukat. Ez igaz azokra is, akik más területen már diplomát szereztek - derült ki a Codecool informatikai szakoktató cég felméréséből.
Szerző(k): Economx