Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének elnöke az MTI-nek elmondta: az autizmus a többi között az élmények kölcsönös megosztásában, a kommunikáció területén például a beszéd kialakulásában, fenntartásában okozhat problémát. Az érintettek száma egyre nő, nemzetközi statisztikák szerint minden hatvannyolcadik ember autizmus diagnózist kap". A magyarországi helyzetről nincsenek pontos adatok; azt feltételezik, hogy 20-30 ezer ember kapott ilyen diagnózist, de nagy valószínűséggel jóval többen érintettek.
A szociális ellátásban nagy gond, hogy sok autista felnőttnek segítségre van szüksége a mindennapokhoz, de nagyon kevés a felkészült ellátást nyújtó hely. A köznevelésben még komolyabb ez a probléma, mert iskolába kötelező járniuk a gyerekeknek.
Az egészségügyben dolgozók sokszor nem tudják, hogyan kellene megvizsgálni egy autista embert. Mivel az autisták nehezebben értetik meg magukat, sokszor nem jutnak egészségügyi ellátáshoz.
Az autista embereknél a környezet is sokszor feladja a próbálkozást, és sokan közülük ezért eltávolodnak a társadalomtól, "a négy fal között élik az életüket" - mondta a szervezet elnöke.
Kővári Edit szerint a szakmapolitika látja ezt a problémát és tesz is lépéseket, csak gyorsabban kellene haladni. Bár van szakirányú képzés, fontos lenne, hogy több legyen, és még évek kellenek, míg elég képzett szakember lesz.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve