A cég szerint míg pár éve a diplomásokban még fel sem merült, hogy a végzettségükhöz képest teljesen más irányba induljanak el, mára ez megváltozott. A most induló informatikai kurzusokban részt vevők fele diplomás, harmaduk pedig félbehagyta tanulmányait (mert esetleg csalódott abban), hogy programozó lehessen.
A döntés mögött a jobb életminőség, a magasabb bér és az élethosszig tartó tanulás igénye is szerepel. Ugyanakkor meglepő, hogy a tanulóknak csak fele várja el, hogy garantáltan találjon munkát a - Codecool által kínált - 18 hónapos képzés után. Ez azért is érdekes, mert a tanulmányok díját majd az első munkahelyi fizetésből kell törleszteni.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve