Bruttó 75 ezer forinttal ismeri el a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) által fenntartott intézmények dolgozóinak bátor helytállását és odaadó munkáját Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Emlékezetes, hogy a szociális dolgozók tavaly kimaradtak a bruttó 500 ezer forintos koronavírus-jutalomból - amelyet az egészségügyi dolgozók megkaptak - így némi kompenzációt jelenthet ez a mostani lépés. A gond csak az, hogy az ágazatban lévők többsége ebből is kimarad.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz új német kancellár nem zárt ki egy lockdownt a karácsony idejére. Egy lapinterjúban Olaf Scholz azt mondta, nem létezhetnek "vörös vonalak" a járványkezelésben.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Magyar Posta év végi naptárából kiderül, hogy mikor lesz rövidített munkarend, mikor lesznek zárva az egységek.
Szerző(k): Csernátony CsabaIdén is a Szent István-bazilika előtt rendezett Advent Bazilikát választották Európa legjobb karácsonyi vásárának.
Szerző(k): Szepesi AnitaEgyelőre nem világos, hogyan befolyásolja az omikron koronavírus-változat terjedése az idei karácsonyi szezont, vannak jelei annak, hogy az emberek ismét betojtak a járvány felerősödésétől tartva, de annak még inkább vannak jelei, hogy azért is szép karácsonyt akarnak szervezni maguknak.
Szerző(k): Komócsin SándorAz ezüst és az arany hétvégék között csúcsra fut az ajándékok és az ünnepi kajához szükséges alapanyagok vásárlása. Nem éri meg nem figyelni: most éppen kétezer felett áll a fogyasztóvédelmi vétkek listája.
Szerző(k): Molnár CsabaEgy-egy magyar háztartás évente 1 kilónyi szaloncukrot vásárol, a legkedveltebb a zselés, a marcipános, a kókuszos, a karamellás és a csokoládékrémes - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből.
Szerző(k): Tér DiánaSzlovákiában az ünnepek előtt időszakos munkával kereshetnek egy kis pénzt azok, akiknek szükségük van rá. Elsősorban futárként és áruházi fizikai munkásként lehet elhelyezkedni
Szerző(k): Komócsin Sándor