Szlovákiában az idei már a második olyan év, amely során a járványhelyzet romlása miatt a kormány a karácsony előtti időszakban jelentős megszorításokat vezet be. Amiben az idei év különbözik a tavalyitól, hogy ezúttal jóval több alkalmi munkából válogathatunk az ünnepi időszakban, mint tavaly – idézi a Grafton Slovakia személyzeti tanácsadó és munkaközvetítő ügynökség felmérését a pozsonyi Új Szó.
E szerint a legtöbb ajánlatot ezúttal a lezárások által nem korlátozott nagy üzletláncok és a futárszolgálatok tették közzé. Az üzletek jelentős részének átmeneti lezárása miatt ugyanis az elmúlt időszakban jóval többen vásároltak az üzletláncok szupermarketjeiben, és megugrott az érdeklődés a csomagküldő szolgáltatások iránt is. Hogy ezek megbirkózhassanak a növekvő érdeklődéssel, kénytelenek új alkalmazottakat felvenni.
„Árufeltöltők, pénztárosok, takarítók, futárok – ezek azok az alkalmi állások, amelyekből a legtöbbet kínálják a munkáltatók, és amelyek kínálatából a felmérésünk szerint a jövőben sem lesz hiány” – nyilatkozta Anna Ričányová, a Grafton eperjesi és kassai iroda vezetője, aki szerint alkalmi munkásból kevés van. A Grafton elemzői szerint az alkalmi munkákért fizetett összeg ennek ellenére nagyjából az egy évvel korábbi szinten mozog. Pozsony megyében 5,50 és 7,50 euró (2000-2700 forint) közötti órabért fizetnek. Nagyszombat, Nyitra, Trencsén, Besztercebánya és Zsolna megyében ugyanez 4,50–6,50 euró, Eperjes és Kassa megyében pedig 4–5 euró.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve