Ezer forinttal is drágább lehet egy idei átlagos magyar karácsonyi menü a tavalyi árakhoz képest - írja a Világgazdaság. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, novemberi inflációs adatait vetettük össze a tavaly decemberi árakkal. Noha minden termék árváltozását nem követi nyomon a KSH, az összegyűjtött tételek nagy többségén így is tetten érhető a drágulás.
A napilap összesítése szerint tavaly kicsivel kevesebb, mint 15 ezer forintból be lehetett vásárolni a főbb dolgokat az ünnepi vacsorához és a másnapi ebédhez. Az idén viszont már több mint ezer forinttal drágábbak a hozzávalók a halászléhez, a töltött káposztához, a pulykasülthöz és a bejglikhez, összesítve hozzávetőleg 7 százalékos az áremelkedés tavaly decemberhez képest.
Kapcsolódó
Egy-két terméket leszámítva szinte minden drágult, leginkább a liszt, az étolaj, a tojás és a krumpli. Természetesen a kilós ponty és a pulykahús kerül a legtöbbe, de az ünnepi bejglikhez elengedhetetlen dió ára is több mint 6 százalékkal nőtt mindössze 11 hónap alatt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve