Közzétette Nemzeti Adó-és Vámhivatal a január 9-től érvényes cigaretta-, szivarka- és vágottdohány-árakat.
Szerző(k): Szász PéterAz előző évekhez hasonlóan 2016-ban is jóval az átlagos infláció felett drágultak a dohánytermékek Magyarországon, bár a korábbi évek lendülete megtört. A java azonban még csak 2017-ben következik.
Szerző(k): Szász PéterBár több mint 6 milliárd forinttal fizettek többet az emberek dohánytermékekre itthon a harmadik negyedévben, mint tavaly ilyenkor, ez nem jelenti azt, hogy több dohánytermék fogyott volna. A többletet ugyanis szinte teljes egészében elvitte az áremelkedés.
Szerző(k): Szász PéterFelkerültek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjára a 2017. január 1-től hatályos jövedékiadó-mértékek, vagyis hivatalossá vált többek között, hogy mennyivel emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója.
Szerző(k): Szász PéterÖt napot ülésezik az Országgyűlés a következő két hétben. A képviselők kedden négy alkotmánybírót választhatnak, továbbá Sulyok Tamást nevezhetik ki a testület elnökének a kormánypártok és az LMP megállapodásának eredményeként. A parlament négy politikai vitát is tart a kabinet, valamint a három ellenzéki frakció kezdeményezésére.
Szerző(k): MTIA dohányzás következtében több mint húszezer ember hal meg évente, ezért Magyarországon a dohányzás visszaszorításáért folytatott küzdelem továbbra is egészségpolitikai prioritás - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Szerző(k): InforádióÚj jelenség a hazai illegális cigarettapiacon, hogy míg a bűnözők korábban becsempészték a külföldön előállított kész füstölnivalót, manapság inkább gyárakat alakítanak ki Magyarországon. A hatóság idén több illegális üzemet és raktárt is felszámolt, kilenc hónap alatt majdnem 190 millió szál cigarettát foglalt le - írja csütörtöki számában a Magyar Idők.
Szerző(k): MTIAz üzemanyagok jövedéki adójának új szabályozása mellett a dohánytermékeknél is lesz jövőre változás, zárjegy helyett adójegy lesz a csomagoláson.
Szerző(k): Inforádió