Minden év novemberének harmadik csütörtökén, így idén november 17-én tartják a "Ne gyújts rá!" világnapot. Ennek célja, hogy legyen az évben egy olyan nap, amikor a dohányosok nem gyújtanak rá, másrészt hogy felhívják a figyelmet a dohányzás veszélyeire.
Magyarországon a dohányzás súlyos népegészségügyi és nemzetgazdasági probléma, a szív- és érrendszeri, daganatos és légzőszervi megbetegedések egyik fő kockázati tényezője. A kormány prioritásként kezeli az egészségügyi ellátórendszer megelőzési szemléletű fejlesztését. A dohányzás visszaszorítása pedig - mint írták - az egyik leghatékonyabb népegészségügyi beavatkozás, amelyben szerepe van a rászokás megelőzésének és a leszokás támogatásának egyaránt.
Az Emmi a közleményben felidézte, hogy a kormány az elmúlt években számos intézkedést vezetett be. Kiemelték többek között, hogy 2012-től tilos a dohányzás a közforgalmú zárt légterű helyeken, közösségi terekben, idén augusztus 20-án pedig hatályba lépett a dohánytermékek csomagolását szabályozó kormányrendelet módosítása, amely szerint az új dohánytermékek már csak egységes csomagolásban kerülhetnek piacra. Felhívták a figyelmet arra is, hogy az elektronikus cigaretta és "a dohányzást imitáló elektronikus eszközök" egyre népszerűbbek, azonban "fogyasztásuk fokozott egészségügyi kockázatokkal jár".
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve