Soha annyi cigarettát nem vont ki a hazai feketepiacról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mint idén: kilenc hónap alatt majdnem 190 millió szál füstölnivalót foglaltak le; a tétel feketepiaci értéke bőven meghaladja a hatmilliárd forintot - tudta meg a lap, amely jelezte, tavaly egész évben e mennyiség negyede sem akadt a hatóság hálójába.
Sárközi Alexandra alezredes, a NAV bűnügyekkel foglalkozó szóvivője azt közölte a lappal: idén a pénzügyi nyomozók és a pénzügyőrök több, idehaza kialakított illegális gyárra, raktárra is lecsaptak. Volt, ahonnan sok millió szál elkészült cigaretta került elő, máshol több tonna, gyártáshoz felhasználható dohányra bukkantak.
Az elkövetők beszállították az alapanyagot Magyarországra, itt gépeket szereztek be és megpróbálták a cigarettát előállítani. A kész terméket Nyugat-Európába szánták - mondta a szóvivő. Hozzátette azt is: nem csak az úti cél volt külföldi, az elkövetők csoportja is nemzetközi összeköttetésekkel rendelkezett.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve