A nagyszülői gyed igénybevételének feltétele, hogy a szülők és a nagyszülő is jogosultak legyenek a gyedre, azaz biztosítottnak kell lenniük. A juttatás átlagfizetéssel számolva 208 ezer forint havi támogatást jelenthet.
Szerző(k): Domokos ErikaTöbb bankról már lehet tudni, hogy július elsejétől biztosan elérhetővé teszi a szabad felhasználású, tízmillió forintos hitelt. A közismert nevén babaváró hitel iránt érdeklődők online kalkulátort is igénybe vehetnek - írt az MTI a Magyar Nemzetre hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaA Seat két hétüléses modellel száll versenybe a nagycsaládos vásárlókért. A Tarraco nevű SUV kevesebb mint 6 millióért hozható el a szalonokból, az Alhambra kisbuszért pedig több mint 7 milliót kell adni.
Szerző(k): Csernátony CsabaÉvente 50 milliárd forintnyi falusi csokot és ezekhez kapcsolódóan 20 milliárd forintnyi hitelt folyósíthatnak a hazai hitelintézetek a következő három évben. Harmincezer család juthat így új ingatlanhoz.
Szerző(k): Herman BernadettJúnius 17-től beadható a babaváró hitel igénylése előzetes vizsgálat céljából az Erste Banknál, így az arra jogosult párok július első napjaiban valóban hozzájuthatnak a kedvező kölcsönhöz - jelentette be a pénzintézet.
Szerző(k): Domokos LászlóAz a nagyszülő kaphatja meg, aki még dolgozik, de a munkát - ha csak nem az otthonában végzi - fel kell adnia a gyerekfelügyeletért cserébe - derül ki a kormány által benyújtott javaslatból.
Szerző(k): Herman BernadettA megemelt összegű jelzáloghitel-elengedés és a babaváró támogatás csak a 2019. július elseje után születendő gyermekek után vehető majd igénybe - hívta fel a figyelmet Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-nek nyilatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaMáris felvetődött a családvédelmi akcióterv egyik elemének módosítása, mivel a nagycsaládosok jelzáloghitel-csökkentési programja miatt nagy a felzúdulás az érintettek körében - számolt be az Mfor.hu.
Szerző(k): Domokos László