Lengyelországban egy gyermek felnevelése 15 millió forintnak megfelelő összegbe kerül, és a társadalom figyelmét sajnálatos módon nem kerüli el ez a körülmény.
Szerző(k): Barabás JúliaA három év alatti gyerekek nyolcvan százaléka számára nincs hely a bölcsődékben, Sopronban például közelharc van a helyekért - írja a Visszhangra, a Népszava hétvégi mellékletére hivatkozva a 24.hu. A soproni helyzet azonban nem egyedi, az Eurostat adatai szerint ugyanis 88 ezren azért nem dolgoznak Magyarországon, mert nincs bölcsődei ellátás.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaLengyelországban a rendszerváltás 30. évfordulóját ünnepelték június első napjaiban, egy friss felmérés szerint ez alatt az idő alatt változott is, meg nem is a lengyelek gondolkodása.
Szerző(k): Barabás JúliaA 2020-as költségvetést megalapozó törvényjavaslatból kiderül, a szociális temetés bevezetésének időpontját tovább csúsztatja a kormány, az új időpont 2022 - adta hírül az Mfor.hu, és emlékeztetett arra, hogy eredetileg 2014-ben vezették volna be ezt a temetkezési módot.
Szerző(k): Domokos ErikaA 32,5 ezerből több mint 27 ezer család kaphatja vissza az otthonát a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. felajánlásának köszönhetően.
Szerző(k): Szabó M. IstvánTöbb mint 2,1 milliárd forintból növelte feldolgozó- és tárolókapacitását a gyümölcsök és zöldségek feldolgozásával és gyorsfagyasztásával foglalkozó karcagi székhelyű Agrosprint Mezőgazdasági és Ipari Termékfeldolgozó Zrt. a nyírlugosi gyáregységében - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA kormány családbarát, a népesedési folyamatok megfordítására törekvő költségvetést nyújt az Országgyűlés elé a jövő héten - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a 2020-as büdzsével kapcsolatban a a Kossuth Rádióban.
Szerző(k): Domokos ErikaFerenc pápa az együvé tartozás, a család és a gyökerekhez való ragaszkodás fontosságát hangsúlyozta a romániai Jászvásáron (Iasi), ahol betegekkel, családokkal és fiatalokkal találkozott.
Szerző(k): Szász Péter