A legalább három gyermeket nevelő szülők között diszkriminál ugyanis az akcióterv részeként elfogadott jogszabály aszerint, hogy a családok mikor adták be a kérelmüket a jelzáloghitelük államilag támogatott csökkentésére. A portálhoz eljutott, az EMMI irodavezetője által aláírt levél szerint az ügyben jelentős számban hozzájuk fordulók miatt a tárcán belül kezdeményezték a július 1-jén hatályba lépő rendelkezés felülvizsgálatát.
Az új szabály alapján csak azon, sorban a harmadik vagy a következő, 2017. december 31.-ét követően született gyermek után biztosít 4 millió forintot az állam a jelzáloghitel mérséklésére, akiknek a szülei 2019. július 1-től nyújtják be az igényüket. Akik viszont hamarabb, tehát például tavaly nyáron kérték ezt a támogatást, csak a jelenleg még hatályos jogszabályok szerinti 1 millió forintot igényelhetik.
Kapcsolódó
A döntés több ezer családot érint kedvezőtlenül, akik már éltek a lehetősséggel vagy elindították a támogatás megszerzéséhez szükséges eljárást. Időközben egy parlamenti képviselő kérdést is intézett az illetékes tárcához. A nyomást érzékelték az EMMI-ben is, ezért döntöttek úgy, hogy megvizsgálják a kérdéses jogszabályt. A tárca irodavezetője az egyik érintett szülőt arról tájékoztatta, hogy július 1-ig felülvizsgálják a rendeletet - írta az Mfor.hu.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve