Az autósok változatlanul e-matricával használhatják a díjköteles utakat - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Szerző(k): NAPIKényszerrel nem, de önkéntes csatlakozással kiterjeszthető lehet a jövőben az elektronikus útdíjrendszer a személyautókra is - mondta Völner Pál, az NFM államtitkára a Népszabadságnak adott interjújában. Szerinte a díjszedés nem igazságtalan, még ha nem is teljesen használatarányos. Az e-útdíj bevezetése szerinte gyorsan megtérül: az első héten 2,8 milliárd forint folyt be belőle.
Szerző(k): portfolio.huAz Európai Parlament a motorkerékpárokra, egyes pórkocsikra és lakókocsikra is bevezeti a kötelező műszaki vizsgát 2016-tól.
Szerző(k): NAPIA Renault és a Nissan vezérigazgatója szerint a cégek közösen 100 ezer elektromos autót értékesíthetnek az év végéig; siker esetén a Renault-Nissan társulás lenne az első autógyártó, ami eléri ezt a számot.
Szerző(k): MTIAz adóhatóság állásfoglalása szerint a céges autók javíttatási költségeinek 50 százaléka visszaigényelhető, és ebből a szempontból nem kell vizsgálni a gépjármű magánhasználatát - írta a Magyar Nemzet.
Szerző(k): MTI-EcoAz elektromos közlekedés bevezetésére, Magyarország első falvaként elektromos autót tesztel a Bükki Nemzeti Park határán fekvő Bükkaranyos község önkormányzata.
Szerző(k): NAPIA jövedelmek vásárlóértékéhez viszonyítva külföldön mindenhol olcsóbb autót bérelni ma, mint Magyarországon. A gépjárműveket kisebb adminisztratív költségek terhelik, a finanszírozási lehetőségek pedig jobbak. A biztosítási önerő más országokban viszont akár négy-ötszöröse a hazainak, így anyagilag is rosszul jár az, akit külföldi bérautóval baleset ér.
Szerző(k): Diószegi JózsefAz európai bíróság elmarasztalta a biztosítók és az autójavítók megállapodásait.
Szerző(k): MTI-Eco