Carsharing szolgáltatást indított tíz autóval az egyebek mellett gépjármű-bérbeadással foglalkozó Avalon Kft., az új szolgáltatást csütörtökön mutatták be Budapesten. A carsharing rendszerben a szolgáltatásra regisztrálók számára előzetes bejelentés alapján bérautók állnak rendelkezésre. A rendszer alkalmas arra, hogy használója a tömegközlekedéssel kombinálja, illetve élhessen a gépkocsihasználat előnyeivel anélkül, hogy a jármű fenntartásának költségeit folyamatosan állnia kellene. A rendszer már mintegy húsz európai országban működik.
Ilosvai Péter, az Avalon Car(e) Services vezérigazgatója a bemutató sajtótájékoztatón elmondta: az Opel Magyarország együttműködésével indítják a szolgáltatást, kezdetben 10 autóval, és egy felvevő-leadó hellyel, az Infoparkban. Még az idén további 5-6 irodaparkban lehet majd hozzájutni a szolgáltatáshoz, a kocsik számát pedig ötvenre növelik - tette hozzá a vezérigazgató.
Hangsúlyozta: a szolgáltatás díját úgy határozták meg, hogy évi 10-12 ezer kilométerig gazdaságosabb legyen, mint ha saját tulajdonú autót használna az ügyfél.
A Svájcból indult szolgáltatást a nemzetközi tapasztalatok szerint tipikusan napi 2-4 órára és 20-30 kilométerre veszik igénybe - mondta Sződi János, az Avalon gazdasági igazgatója az MTI-nek.
Az Avalon Kft.-t három magánszemély alapította 1999-ben, gépjármű bérbeadásra. A tevékenységüket előbb autó szerviz-szolgáltatással bővítették, mostantól pedig carsharing szolgáltatást is nyújtanak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve