A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2014. december 1-jén piacelemzésbe kezdett, amelynek célja, hogy megvizsgálja a magyarországi személy- és kishaszongépjármű forgalmazási és javítási piacok jellemzőit.
Szerző(k): EconomxAmerikai kutatók azt állítják, hogy két éven belül piacra lépnek azzal az új akkumulátorral, amely jelentősen csökkenti az elektromos autók árát és háromszorosára növeli hatótávolságukat. Szakértők szerint ez fordulatot hozhat a villanyautók terjedésében.
Szerző(k): EconomxBiztató jel, hogy az eurójegybank (ECB) vállalati kötvények vásárlását fontolgatja, ám önmagában még ez sem lesz elég az euróövezeti gazdaság élénkítésére és a deflációs kockázat kivédésére - vélekedtek az ECB cégkötvény-vásárlási terveiről szóló keddi piaci értesülésekre reagálva londoni pénzügyi elemzők.
Szerző(k): MTIFelpuhíthatja hitelnyújtási szabályait az Európai Központi Bank annak érdekében, hogy az eurózóna gyenge láncszemeiként számon tartott görög és ciprusi bankok halovány értékpapírjaiból is tudjon vásárolni. Berlin máris jelezte nemtetszését.
Szerző(k): EconomxAz autóbusz-gépkocsivezetők korkedvezményes nyugdíjának megtartását kéri a szaktárcától a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége; levelüket kedden jutatták el a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkárához - közölte a szövetség kedden az MTI-vel.
Szerző(k): MTI-EcoA világ autósainak jelenleg csupán öt százaléka gondolkodik azon, hogy a követező (vagy azt azt követő) csere során átvált hagyományos járgányáról villanyautóra. Holland egyetemisták azonban mit sem törődve ezzel mernek nagyot álmodni.
Szerző(k): EconomxKörnyezetkímélő elektromos autók vásárlását írják elő a helyi kormányzatoknak a kínai kormányszervek, egyben támogatást helyeztek kilátásba új autók vásárlásához - derült ki egy frissen közölt pekingi dokumentumból.
Szerző(k): MTI-EcoAdókedvezményekkel és támogatással erősítené a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az elektromos autók elterjedését Magyarországon; a Jedlik Ányosról elnevezett intézkedéscsomagon már dolgoznak a minisztériumban - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Szerző(k): MTI-Eco