A Magyar Autóklub alapvetően két dolgot kifogásolt a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal folytatott pénteki tárgyalásokon, azt, hogy a döntés előtt nem egyeztettek az érdekvédelmi szervezettel, illetve azt, hogy nem mutattak be a hatástanulmányt - mondta Kovács Kázmér ügyvéd, az autóklub jogi és érdekvédelmi bizottságának elnöke.
A Magyar Autóklub úgy véli, hogy lehetnek olyan autósok, akik a tervezett megyei matricával jobban járnak, de a fővárosiak és az agglomerációban lakók - akik eddig ingyen használhatták az M0 autópályát - biztosan rosszabbul járnak.
Emellett gond lehet az M0 fizetős és nem fizetős szakaszainak a megkülönböztetésével is, és azzal is, ha a Megyeri híd nem lesz fizetős, viszont az oda vezető út igen. A tárgyalások szombaton folytatódnak a minisztériummal - erősítette meg Kovács Kázmér.
Az NFM pénteki közleményében azt írta, hogy az útdíjrendszerrel kapcsolatos döntés előkészítése során egyeztettek az érintett szakmai szervezetek képviselőivel a várható változásokról, azok céljáról, indokairól. Pénteken a Magyar Autóklubbal tisztázták a sajtóban megjelent félreértéseket, és szombaton folytatják az egyeztetést.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve