A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, 428,38 pontos, 0,82 százalékos csökkenéssel, 51 668,96 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A BUX csökkenése nem meglepő, egész Európában borús a tőzsdei hangulat - mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője. A magyar részvénypiac főképp délelőtt állt rosszul, délutánra egy kicsit tudott javítani - mondta az elemző, aki az átmeneti fellendülést azzal magyarázta, hogy a Mol árfolyamát egy ideig hajtotta az olaj árának emelkedése.
A lendület a zárásig nem tartott ki, így a Mol árfolyama csütörtökön 8 forinttal, 0,31 százalékkal 2610 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 205 forinttal, 1,20 százalékkal 16 910 forintra esett, forgalmuk 6,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,48 százalékkal 418 forintra erősödött, forgalma 64,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,08 százalékkal 8680 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4382,17 ponton zárt csütörtökön, ez 22,03 pontos, 0,50 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Veszteséges zárás az európai tőzsdéken
Gyenge kezdés után nagy, egy-másfél százalékos indexveszteséggel fejezték be a csütörtöki kereskedést a vezető európai értékpapírpiacok - írja az MTI.
A páneurópai árfolyammutatók, az FTSE EuroFirst 300 és a Stoxx Europe 600 indexek 1,30 és 1,33 százalékkal zártak alacsonyabban, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,57 százalékkal gyengült.
Londonban 0,92 százalékkal csökkent zárásra az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 1,40 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 1,72 százalékkal gyengült. A milánói tőzsde 1,78 százalékos, a madridi 0,10 százalékos indexcsökkenéssel zárta a csütörtöki kereskedést.
Az indexek az év első napjaiban felfelé haladtak, a londoni index 0,8 százalékkal emelkedett az év eleje óta, a frankfurti index 1,1 százalékkal, a párizsi 1,5 százalékkal erősödött, a milánói index 1,4 százalék nyereségre tett szert, a madridi pedig 0,5 százalékkal került feljebb.
Az olajár emelkedett csütörtökön, az európai piacok zárásakor a Brent ára 1,88 százalékos emelkedésben járt a nemzetközi kereskedelemben hordónként 82,32 dolláron, a WTI ára pedig 2,45 százalékkal emelkedett 79,76 dollárra hordónként.
Az eurót 0,08 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1304 dolláron. Az arany spot ára 1,07 százalékkal csökkent unciánként 1790,11 dollárra.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve