Szerdán a Wall Street két indexe egy és két százalékot veszített, a Nasdaq Composite index több mint három százalékot adott le. A Nasdaq index szerdai vesztesége a legnagyobb napi csökkenés volt tavaly február óta.
Az indexek szerdai esése a Fed decemberi kamatdöntő ülése jegyzőkönyvének a publikálására vezethető vissza. A dokumentumból a piac a monetáris szigorításnak a hivatalosan jelzettnél korábbi megkezdésének lehetőségét olvasta ki. A befektetői érdeklődés ezért a technológiai papírok felől a magasabb kamatszintből profitáló ágazatok képviselőire terelődött át.
Kapcsolódó
A nyitás előtt publikált adatok alapján novemberben rekordot ért el az Egyesült Államok importja 4,6 százalékos emelkedéssel, az export pedig 0,2 százalékkal emelkedett, a külkereskedelmi deficit pedig így megközelítette a szeptemberben elért rekordot.
Az első alkalommal benyújtott munkanélküli segélykérelmek száma az elmúlt héten a várt csökkenés helyett növekedett, és emelkedett a segélykérelmek négyhavi mozgóátlaga is. A kérelmek száma azonban még így is a járvány előtt jellemző szinten maradt.
A bankpapírok tartják magukat
Elsősorban a banki papírok erősödtek, a technológiai ágazat részvényei továbbra is gyengélkednek. A csütörtöki nyitás előtt a tőzsdén kívüli forgalomban a nagybankok papírjai egy százalék körüli nyereségben jártak. A technológiai ágazatban pedig az Apple és a Tesla részvényei fél és másfél százalékos veszteségbe csúsztak.
Emelkedtek az olajipari vállalatok részvényei is, követve az olajárakat felfelé. Az S&P index energiaipari részindexek már több mint hat százalékkal emelkedett a hét eleje óta.
Az év eleje óta a DJIA index 0,2 százalékkal áll pluszban, az S&P index 1,4 százalékkal mínuszban, a Nasdaq index pedig 3,5 százalék veszteségben.
Az olaj ára emelkedett, az amerikai piacok nyitásakor a WTI ára 2,52 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 79,81 dolláron, a Brent ára pedig 2,00 százalékkal ment feljebb 82,42. Az év eleje óta a WTI ára öt százalékkal, a Brent ára négy és fél százalékkal emelkedett.
Az eurót 0,01 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1310 dolláron, az arany spot ára 1,11 százalékkal csökkent 1789,51 dollárra unciánként - írja az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve