A piacok úgy ítélik meg, hogy bármilyen vontatottan haladjanak is az amerikai-kínai tárgyalások, a kontaktus megléte önmagában is biztató, és a megbeszélések előbb-utóbb eredményt hoznak. Javította a hangulatot az is, hogy valószínűleg sikerül megállapodni a költségvetési kifizetések normalizálásáról - írta az MTI.
A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,31 százalékkal, az S&P 500 0,29 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,49 százalékkal állt pénteki záróértéke fölött a kereskedés első perceiben.
Kapcsolódó
Pénteken vegyesen zárt New York. A DJIA 0,25 százalékkal csökkent, az S&P és a Nasdaq Composite viszont 0,07 százalékkal, illetve 0,14 százalékkal emelkedett.
Az olaj jegyzése gyengült, miután az Egyesült Államokban felszökött a kútfúrások száma, és a döcögve haladó kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalások nem segítik az olaj iránti kereslet növekedését. Mindezt nem tudta ellensúlyozni, hogy az OPEC és több a kartellen kívüli exportőr visszafogta termelését.
Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 41 centtel, 52,31 dollárra csökkent. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 16 centtel, 61,94 dollárra süllyedt.
A dollár kissé erősödött. Az euró kora délután 1,1311 dollár körül forgott a reggeli 1,1327 dollárral szemben.
Az aranyár két napi emelkedés után esésbe fordult, az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség és a világgazdaság lassulása gyengíti a jegyzést. "Úgy tetszik, hogy a globális konjunktúra kihűlése miatt érzett aggodalom legfőbb haszonélvezője a dollár, az arany kárára" - mondta Jonathan Butler, a Mitsubishi elemzője.
A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1306,71 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,6 százalékkal magasabban, mint péntek este.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve