A vezető amerikai tőzsdék kiváló januári teljesítményét követően komolyan csalódhatnak azok a befektetők, akik további jelentős emelkedésre számítanak az amerikai részvénypiacon - állítják a Goldman Sachs szakértői a CNBC.com tudósítása szerint.
A januári emelkedés egy kifejezetten rossz tavalyi utolsó negyedévet követően jött. Az amerikai-kínai kereskedelmi viták, a brexit körüli bizonytalanság és a globális gazdaság növekedésével kapcsolatos aggodalmak miatt tavaly a nagy gazdasági válság óta nem látott rossz teljesítményt produkáltak az amerikai tőzsdék. Az S&P 500-as részvényindex az utolsó hónapot 9,2 százalékos eséssel zárta, innen jött a szintén régen nem látott januári rally, az index az év első hónapjában 8 százalékkal pattant vissza, ezt követték az európai részvénypiacok is, a 600 legnagyobb európai tőzsdei cég árfolyamát követő Stoxx 600-as index szintén 6 százalékot meghaladó növekedést produkált.
Kapcsolódó
Az összes fontosabb globális régióban a vállalati profitok nagyon gyenge növekedésére lehet csak számítani - állapította meg Peter Oppenheimer, a Goldman Sachs vezető globális részvénystratégája. Várakozása szerint az év hátralévő részében jó esetben is csak gyengécske, szűk sávban oldalazó részvénypiacokra lehet majd számítani, alacsony hozamokkal.
AZ év elején a pocsék előző havi teljesítményt követően a befektetési bank stratégái úgy vélték, a befektetők túlárazták egy közelgő globális recesszió esélyeit. Emiatt azt állították, hogy a részvények árazása túlságosan is nagyot csökkent. Akkori előrejelzésük szerint az inflációs nyomás már 2019 első heteiben csökkenhet s ezért azt tanácsolták a befektetőknek, hogy vásároljanak részvényeket, nehogy lemaradjanak a potenciális emelkedésen elérhető hozamról. Oppenheimer viszont az azóta bekövetkezett emelkedést követően most úgy véli, a felfelé tartó mozgás nagy része idénre már megtörtént.
A január valóban jól sikerült az amerikai részvénypiacokon. A két leginkább nyomon követett amerikai részvényindex, az S&P 500-as és a Dow Jones Industrial egyaránt régen nem látott nagyságú emelkedést hozott össze az év első hónapjában. A csütörtöki záróértékekkel számolva mindkét mutató 7 százalékot meghaladó mértékben rallyzott, előbbi 1987, utóbbi 1989 óta nem volt képes ilyen jó januári teljesítményt összehozni - emelte ki a CNNMoney. Az S&P 500-as indexnek ez volt a legmagasabb havi hozama 2015 októbere óta - hívta fel a figyelmet Jodie Gunzberg, az S&P Dow Jones Indices amerikai részvényosztályának vezetője.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve