Magyarországon sikerült az eddigi folyamatos csökkenést megfordítani és a vártnál jobb eredményt elérni a kivételesen nehéz körülmények között - mondta ki meglehetősen szokatlan módon Bogsch Erik vezérigazgató a Richter negyedéves eredményekről ma tartott sajtótájékoztatóján. Ugyanakkor azért hozzátette, ez csupán azt jelenti, hogy a mélyponthoz lehetnek közel a magyar piacon. Jó eredménynek nevezte a negyedévben elért árbevételnövekedést is, ami a Kínában, Ukrajnában és egyéb FÁK országokban elért szép növekedésnek köszönhető. Az árbevétel 3 százaléka már Kínából származik, ami jelentős piaccá teszi az országot - tette hozzá és elmondta, hogy Kína meghódítása a Richter számára közel sem lesz egyszerű, de a következő években jelentős növekedési dinamikával számolnak.
Az adózott eredmény a jelentős pénzügyi eredmény miatt lett pozitívabb a vártnál. Jelentős költségeket okoznak ugyanakkor továbbra is az értékesítéssel kapcsolatos kiadások növekedése, ami elsősorban az Esmya-val, a nyugat-európai hálózat fejlesztésével és a FÁK országokban megnövekedett kiadásoknak köszönhetőek - ami a vezérigazgató elmondása szerint teljes mértékben indokolt.
A magyar piacon forintban számolva továbbra is 0 és -5 százalékot, Romániában szintén ugyanennyi árbevétel változást várnak helyi devizában.
Az EU9 tagállamára vonatkozóan a társaság viszont már csupán nulla növekedést vár a korábbi 5 százalék helyett, miközben a korábbi EU15 10 százalékos növekedésbecslésén nem változtatott. Az orosz, ukrán és egyéb FÁK piacokra vonatkozó 5, 5 és 10 százalékos növekedésbecslésén sem változtatott a társaság. Továbbra is tartja éves 15 millió eurós árbevétel előrejelzését az Esmya-ra vonatkozóan és nem változtatott 3 százalékos euróban számolt összárbevétel-előrejelzésén sem.
A hajnalban közzétett gyorsjelentés szerint tavalyhoz képest 4,7 százalékkal emelkedett a Richter konszolidált árbevétele, így 85,844 milliárd forintot tett ki az első negyedévben.
a szerző rendelkezik Richter részvényekkel
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve