Tavalyhoz képest 4,7 százalékkal emelkedett a Richter konszolidált árbevétele, így 85,844 milliárd forintot tett ki az első negyedévben. Ez szinte hajszálra megegyezett a Napi Gazdaság konszenzusában szereplő 85,811 milliárd forintos összeggel, vagyis az elemzők jól becsülték a gyógyszergyár bevételeit.
Az árbevétel növekedésében Kína járt az élen, ahol a tavalyi 403 millió forintról 2,8 milliárdra növelte forgalmát a Richter, de még így is marginális részt képvisel a csoport bevételein belül a távol-keleti piac. A cég hagyományos piacai közül Ukrajna emelkedett ki, ahol 19,8 százalékkal 5,6 milliárdra nőtt a bevétel. Jól teljesítettek az egyéb FÁK-tagállamok, melyek 6,9 milliárd forinttal járultak hozzá a bevételhez. Az orosz piacon viszont 7,2 százalékkal 24,2 milliárdra csökkent az értékesítés. Az elmúlt évekkel szemben az év első három hónapjában jól teljesített a magyar piac is, "hazai pályán" öt százalékkal növelte forgalmát a Richter.
Jól szerepeltek az elemzők az üzemi eredmény kapcsán is, a 15,217 milliárd forintos érték szintén alig tért el a jósolt 15,113 milliárdtól. Az is megfelelt a várakozásoknak, hogy továbbra is jelentősen emelkedtek a cég értékesítési költségei, valamint a kutatás-fejlesztésre fordított összeg. Előbbi tétel forintban 20,1 százalékkal bővült az Esmya európai bevezetésével kapcsolatos költségek miatt. A K+F költségek 14,1 százalékkal híztak 2012 hasonló időszakához képest.
A pénzügyi tevékenység eredménye 4,7 milliárd forintos nyereséget mutatott az egy évvel korábbi 2,2 milliárd forint után, ennek mintegy kétharmada azonban nem realizált tétel volt. Ebbe a körbe tartozott az egyéb devizás tételeken tapasztalt 4,7 milliárd forint, illetve a készletek átértékeléséből származó 2,3 milliárd forint nyereség, amit csak részben kompenzált a hitelek átértékelésén elszenvedett 3,8 milliárdos veszteség. Ezek a tételek a forint első negyedéves gyengülésének eredményei.
A fentiek mellett érdemes megemlíteni a Richter egyszeri bevételeit, melyek 2,7 milliárd forintról 3,1 milliárdra emelkedtek, a cég ezen a soron számolta el a Forest Laboratories-tól elkönyvelt mintegy 15 millió dolláros mérföldkő-bevételt, melyet már korábban bejelentettek.
Az elemzőket talán csak a társaság nettó eredménye lepte meg, a tulajdonosokra jutó adózott eredmény ugyanis a várt 16,905 milliárd forint helyett 19,050 milliárd forint lett. Ez egyébként 13,7 százalékkal volt magasabb a tavalyi első negyedév adatánál és még a legoptimistább elemzők várakozásait is meghaladta.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve