Csökkenő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 33 660,44 ponton zárt pénteken, 210,60 ponttal, 0,63 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.
Az Equilor elemzői a heti összefoglalójukban azt írták, a héten oldalazott a héten a BUX index. A vezető részvényekhez köthető hírek közül az egyik leglényegesebb, hogy Richternek sikerült szintetizálnia a koronavírus kezelésében hatásos remdesivir hatóanyagot és az eddig legyártott gyógyszerek nagyjából 3000 kórházi beteg kezelésében segíthetnek. A gyógyszergyár a kormánytól kapta a megbízást és a finanszírozás is állami volt, így a legyártott gyógyszereket átadja, abból nem keletkezik árbevétele a társaságnak. A Richter árfolyama emelkedéssel reagált a hírre, de később visszaesett.
Összességében a Richter árfolyama a héten 1,8 százalékkal 6680 forintra drágult.
Az OTP Bank vezérigazgatója, Csányi Sándor szerdán jelentette be, hogy a cégcsoport tovább szeretne terjeszkedni és ehhez megfelelő célpontokat keres. Közölte azt is, hogy a tervek szerint a 2019-es és a 2020-as év után is fizet majd osztalékot a bank. A tavalyi év után 248 forintos osztalékot terveztek kifizetni, a Magyar Nemzeti Bank azonban 2021. január 1-ig az osztalékfizetés felfüggesztésére szólította fel a hitelintézeteket. Csányi Sándor szerint az OTP papírjai jelenleg 40 százalékos diszkonttal forognak a valós értékükhöz képest. Az OTP 10 ezer forintos szint felett zárt kedden és szerdán, csütörtökön azonban letörte ezt a szintet, pénteken tovább gyengült a bankpapír és 9870 forinton fejezte be a kereskedést.
Végül az OTP 9870 forinton zárta a hetet, ez mindössze 0,3 százalékos drágulásnak, gyakorlatilag stagnálásnak felel meg.
A másik két vezető papír közül a Mol-részvények ára szintén minimális mértékben, 0,2 százalékkal emelkedett, így 1670 forinton fejezték be a hetet. A többiekkel szemben a Magyar Telekom veszített értékéből, igaz, mindössze 0,1 százalékkal csökken az árfolyam, ennek eredményeként 362 forintra csökkent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve