A Richter öt hónap munka eredményeként sikeresen megoldotta a súlyos stádiumban lévő COVID-betegek kezelésére jelenleg leghatékonyabbnak bizonyuló remdesivir hatóanyag szintézisét, melyet sikeresen le is gyártott - írja az Index.
Az értesülést megerősítette Beke Zsuzsa, a gyógyszergyár kommunikációs és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója. Ez a hatóanyag talán a legígéretesebb jelenleg, Donald Trump amerikai elnök is ezt kapta.
A remdesivir hatóanyaggal eddig legyártott gyógyszerek körülbelül 3000 kórházi beteg kezelését teszik lehetővé.
A remdesivir az első olyan szer, amely klinikailag igazoltan gyorsítja a betegek gyógyulását és trendszerűen csökkenti a halálozási rátát.
A szeptemberben már minőségellenőrzési vizsgálaton is átesett, és így felszabadított, injekció formában kiszerelt hatóanyag körülbelül 260 korházi beteg kezelését teszi lehetővé - ezek már rendelkezésre állnak, beadhatóak a betegeknek. Hozzátette, hogy ezt a mennyiséget folyamatosan tudják növelni, ahogy haladnak a minőségellenőrzéssel. A még hátralévő klinikai vizsgálatok lebonyolítása viszont már nem a Richter feladata - tette hozzá.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve