A Ryanair Limited (Ryanair) 2012. július 26. és 2012. szeptember 19. között napi- és hetilapokban, magazinokban, szórólapokon, valamint saját honlapján elhelyezett banneren népszerűsítette a 99 forintos, illetve 49 forintos kedvező áron megvásárolható repülőjegyeit. A tájékoztatások fő üzenete a fogyasztók számára az volt, hogy a hirdetésekben megjelölt kedvezményes árú jegyeket a vállalkozás valamennyi, Budapestről induló úti cél esetén biztosítja.
A GVH vizsgálatában megállapította, hogy a kedvezményes árú jegyek ezzel szemben csak egy vagy két úti cél esetében voltak elérhetőek, így a hirdetések valótlan üzenetet közvetítettek a fogyasztók felé. A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a vállalkozás jogsértést követett el, amikor 2012. július 26. és 2012. szeptember 19. között a nyomtatott sajtóban megjelent hirdetéseiben azt sugallta a fogyasztók számára, hogy a kedvezményes árú jegyek valamennyi általa kínált útirányban elérhetőek. A vállalkozásra ezért 10 000 000 forint bírságot szabott ki a hivatal.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve