A Lufthansa vezér úgy fogalmazott, a légiközlekedést érintette először ez a krízis, és ez az iparág lesz az utolsó, amely kijön belőle - olvasható a portál beszámolójában.
A héten a Virgin Australia már önkéntesen csődvédelembe vonult. A Reuters szerint a légitársaság összesen 4,4 milliárd USA-dollár tartozást halmozott fel több mint 10 ezer hitelezője felé, a saját dolgozóinak 286 millió dollárral tartozik.
Dél-Amerikában az egyik nagy szereplő, a több országban jelen lévő Avianca-csoport esetében merült föl, hogy túléli-e a válságot.
A Reuters szerint a Korean Air 971 millió dolláros állami mentőövet kap, a Mediafax hírügynökség a román Tarom állami segítségéről ír.
A Boeingről azt írják, hogy a cég a felével csökkentheti a 787 Dreamliner gyártósorainak kibocsátását, és leépítéseket jelenthet be a jövő héten esedékes, első negyedéves jelentés közzétételekor.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve