A cég árbevétele 24 százalékkal 12,5 milliárd euróra javult, viszont az üzemi eredmény 9 százalékkal 181 millió euróra, az adózott eredmény 86 százalékkal 40 millió euróra csökkent. A folyamat hátterében a hadiipari beszerzések rosszabb teljesítménye, illetve az A380-as gép gyártásának leállításával kapcsolatos plusz költségek húzódnak meg, ez a két tétel mintegy 200 millió euróval rontotta a társaság pénzügyi eredményét. A bevételek megugrását a tavalyihoz képest harmadával több, 162 repülőgépet adtak át üzemeltetésre.
A kereskedelmi repülőgépeket gyártó részleg árbevétele 34 százalékkal 9,6 milliárd euróra nőtt, az üzemi eredmény 392 milliós nyereséget mutatott a tavalyi szolid, 2 milliós veszteség után. Az Airbus Helicopters a tavalyi 10 milliós veszteség után idén az első negyedévben 9 milliós plusszal zárt, a hadiipar viszont 117 millió euró veszteséget halmozott fel szemben az egy évvel korábbi 265 milliós nyereséggel.
Az év első három hónapjában az Airbus a lemondásokat nem számolva 62 gép vételéről állapodott meg, a lemondásokkal együtt azonban idei mérlegük mínusz 58 gépen áll. Ennek oka, hogy az abu dzabi székhelyű társaság mintegy 40 gépre vonatkozó rendelését mondta vissza és az A380-as típus leállítása miatt több megrendelést is kivezettek a könyvekből.
Az Airbus erre az évre 880-890 gép átadását tervezi, tavaly a teljes évben 900 gépet adtak át.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve