A Rosszelhoznadzor szerda esti rendeltét követően minden ilyen szállítmányt visszafordítanak az orosz határokról, attól függetlenül, mikor indították útnak azokat. A szakhatóság harmadik országokba irányuló romániai élő sertés, vagy sertéshús-szállítmányok áthaladását sem engedélyezi Oroszország területén - írja az MTI.
A román hatóságok kedden közölték, hogy afrikai sertéspestis fertőzőgócot azonosítottak a magyar-román határ közelében levő Szatmárnémeti mellett, két szomszédos háztáji gazdaságban - közölte kedden a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság. A feltételezhetően ukrajnai állati eredetű termékektől megfertőződött hét állatot leölték, majd elégették.
Geronimo Branescu, a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság elnöke az Agerpres hírügynökségnek azt mondta: Romániát 13 év után májusban nyilvánította ismét sertéspestismentes országgá az állategészségügyi világszervezet és ezen a tényen nem változtat az afrikai sertéspestis megjelenése, mert szerinte két különböző betegségről van szó. Egyik kór sem jelent veszélyt az emberekre, sem azokra, akik kontaktusba kerülnek a beteg állatokkal, sem azokra, akik esznek húsából - jegyezte meg a román szakhatóság elnöke.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve