"A kormánykoalíció június elején bemutatott konjunktúracsomagja ad ugyan némi lökést a gazdasági teljesítmény helyreállításának és javít valamelyest a fogyasztói és az üzleti hangulaton is, a második negyedévben azonban ennek még nem lesz lényeges hatása. Összességében a folyó negyedévben nagyjából egytizedével eshetett vissza a gazdasági teljesítmény, jóval nagyobb mértékben az első negyedévinél" - áll a jelentésben.
A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kimutatása szerint az első negyedévben az előző negyedévihez képest 2,2 százalékkal csökkent a német bruttó hazai termék (GDP), holott a koronavírus-járvány miatti korlátozások következményei alapjában véve csak a márciusi teljesítményadatokban mutatkoztak meg. A legnagyobb európai nemzetgazdaság ezzel technikai recesszióba jutott.
Kapcsolódó
A járványvédelmi intézkedések fokozatos feloldásának megkezdése ellenére is a Bundesbank szerint "a gazdasági és a társadalmi életet továbbra is komoly korlátozások terhelik". A teljes nemzetgazdasági teljesítmény ezért jelenleg is "lényegesen elmarad a krízis előtti szinttől".
Még a német gazdaság egyik legszilárdabb támaszaként szolgáló lakossági fogyasztás is összeroppant. A fogyasztók költekezési hajlandósága a Bundesbank megítélése szerint a járvány által keltett bizonytalanságok és annak már a munkaerőpiacon is érzékelhető negatív következményei miatt belátható ideig még meglehetősen alacsony szinten marad.
A közgazdászok várakozásai szerint azonban a német gazdaság 2021-ben már növekedési pályára lép.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve