A túlélés érdekében a német gyárakban bevezették a kieső bér egy részének állami támogatású pótlására épülő rövidített munkaidőt, és még májusban is több mint 30 ezer dolgozót alkalmaztak ebben a rendszerben - írja az MTI.
A BMW közölte: további intézkedésekre van szükség a kereslet meredek visszaesése miatt. Ezért hatezer munkahelyet számolnak fel, gyakorlatilag mindet Németországban. Az elbocsátások és a létszámstop bevezetése mellett felajánlják az előrehozott nyugdíjazás lehetőségét, illetve nem hosszabbítják meg a határozott idejű munkaszerződéseket.
Kapcsolódó
A koronavírus-járvány és a terjedését fékező szigorú intézkedések következtében az utóbbi hónapokban meredeken csökkentek az autóeladások. Németországban májusban az előző évhez képest feleannyi új autót értékesítettek, a nagy gyártók közül a Volkswagen, a BMW és a Daimler eladásai nagyjából felére estek vissza.
A BMW a járvány miatti két hónap kényszerszünet után májusban fokozatosan indította újra a termelést gyáraiban. A német konszern értékesítése január-márciusban éves összevetésben 20,6 százalékkal csökkent, csak 477 ezer autót értékesítettek a BMW, Rolls-Royce és Mini márkákból. Mindez azok után, hogy a tavalyi negyedik negyedév a társaság történetének legjobb három hónapja volt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve