A CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna tudósítása szerint Hupej tartomány vezetése szerdán bejelentette, hogy a tartomány székhelyén, Vuhanban az egészségügyi cikkeket és mezőgazdasági termékeket előállító vállalatok, valamint a közszolgáltatásokkal foglalkozó, vagy a belföldi, illetve nemzetközi kereskedelemben kulcsszerepet betöltő cégek ismét megkezdhetik a működésüket - írta az MTI.
A tömegközlekedésre vonatkozó korlátozások azonban továbbra is érvényben maradnak, és egyelőre az iskolákat sem nyitják ki. A járvány kínai gócpontjának számító tartományban és székhelyén a napi adatok alapján a vírus terjedését sikerült nagy mértékben korlátozni.
Kapcsolódó
A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság szerdai jelentése szerint kedd éjfélig Vuhanban mindössze 13 újabb fertőzöttet diagnosztizáltak, a tartomány egyéb részeiről pedig immár hatodik napja nem számoltak be újabb fertőzésről. Kína szárazföldi területén, Hupej tartományon kívül 11 újabb fertőzöttet jelentettek kedd éjfélig, akik közül 10 páciens külföldön fertőződött meg, egy pedig egy korábban Iránban megfertőződött betegtől kapta el a fertőzést.
A szárazföldi Kínában összesen 80 778 embert fertőzött meg az új típusú koronavírus, közülük kedd éjfélig 61 475-en gyógyultak meg, a halálesetek száma pedig 3162-re nőtt. Jelenleg több mint 16 ezren állnak kezelés alatt az országban, 15 671 pácienst közülük Hupej tartományban látnak el.
Koronavírus
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve