Továbbra is változékony a hangulat a világgazdaságban és a különböző piacokon. A koronavírus-járványtól, illetve annak - egyelőre pontosan nem mérhető - gazdasági hatásaitól való félelem miatt a piaci szereplők hirtelen reagálnak.
Kiszámíthatatlan a piac, szinte mindenki egy megnyugtató adatra vár. Mégpedig arra, hogy az Egyesült Államokban, amely még szinte csak most ismerkedik a járvánnyal, valamint Európában, főként Olaszországban is eljöjjön fordulat. Vagyis csökkenésnek induljon az új fertőzöttek száma - állapította meg Hajósi Péter. a K&H Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.
Kapcsolódó
Kínában már ez a fordulat megtörtént, a másik korábbi veszélyzónának számító Dél-Koreában is javulni látszik a helyzet. Kulcsfontosságú, hogy mikor születik meg a fertőzöttek számának csökkenését mutató adat. Utána gazdasági és befektetői oldalról arra kell választ találni, hogy a járvány mennyire "fertőzte" meg a piacokat. Ennek fényében kell majd dönteni arról, hogy milyen lépések szükségesek a világgazdaság talpra állításához, felpörgetéséhez - mondta a szakember.
Az idei első negyedévről rossz vállalati eredmények jönnek majd a járvány hatásai miatt, a második negyedéves kilátások is kedvezőtlenek. Így biztosra vehető, hogy alacsonyan maradnak a kamatok, folytatódik a laza monetáris politika - mind Amerikában, mind Európában. A Fed újabb kamatvágást hajthat végre, az ECB pedig beindíthatja a pénzpumpát. Ha ez sem lenne elég, akkor a kormányokon a sor, hogy fiskális intézkedésekkel lökjék be a motort - ilyen lehet az adócsökkentés, a különböző állami támogatási programok. Elsősorban Németországban lenne szükség ilyen lépésekre, ez nagyon jó üzenet lenne a világgazdaság, valamint a részvénypiacok számára. Szintén jó hír lehet, hogy az amerikai elnökválasztásra készülő demokrata jelöltek közül a legpiacbarátabb Joe Bidennek javultak az esélyei a többiekkel szemben.
Hajósi szerint ameddig nem mérséklődik a járvány miatti félelem és nem csökken az európai fertőzöttek száma, addig folytatódhat a csapongó kereskedés.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Koronavírus
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve