"Szankciók jönnek, november 5-én" - ez a felirat olvasható az amerikai elnök Twitter-bejegyzésében, utalva arra, hogy a 2015-ben az Iránnal megkötött többhatalmi atomalku aláírása után feloldott büntetőintézkedéseket Washington hétfőtől ismét bevezeti. Mike Pompeo külügyminiszter és Steve Mnuchin, a pénzügyi tárca irányítója újságíróknak tartott telefonos konferencián erősítette meg a szankciók bevezetésének részleteit.
A két tárcavezető közölte: a szankciók az iráni pénzügyi és energetikai szektort, valamint hajózást és hajógyártást érintik, továbbá büntetik azokat az országokat, amelyek továbbra is Irántól vásárolnak nyersolajat, és azokat a vállalatokat, amelyek a szankciós listán szereplő perzsa cégekkel folytatnak üzleti tevékenységet.
Kapcsolódó
Nyolc országot Washington felment a büntető intézkedések hatálya alól, ám egyik miniszter sem nevezte meg a kedvezményezett államokat. Mike Pompeo ugyanakkor hangsúlyozta: ez az engedmény csak átmeneti időre szól és azoknak az országoknak, amelyek már bizonyítottan jelentős mértékben csökkentették iráni olajimportjukat és visszafogták együttműködésüket a gazdasági élet más területein is az iráni vállalatokkal.
A külügyminiszter közölte, hogy az átmenetileg kedvezményezett országok listáját hétfőn hozzák nyilvánosságra. A The Hill című lap értesülései szerint valószínűleg szó van Indiáról, Dél-Koreáról, Japánról és Olaszországról.
Pompeo és Mnuchin hangsúlyozta: a szankciók mindaddig érvényben maradnak, amíg Irán fel nem hagy a terrorizmus támogatásával, a katonai szerepvállalással Szíriában, és teljesen le nem állítja nukleáris és ballisztikusrakéta-programját.
Az amerikai kormány 2018 májusában mondta fel egyoldalúan a 2015-ben megkötött többhatalmi atomegyezményt. A megállapodást az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Oroszország és Kína kötötte meg Iránnal, és dollár milliárdokban mérhető szankciós enyhítéseket adott Teheránnak cserébe azért, hogy lezárja katonai célú nukleáris programját.
Donald Trump a valaha volt legrosszabb megállapodásnak nevezte az atomalkut, és már 2016-os elnökválasztási kampányában is a felülvizsgálatát ígérte. Úgy vélte, hogy Irán nem ellenőrizhető módon hajtotta végre a megállapodásban foglaltakat, illetve szerinte nem is hagyott fel nukleáris programjával. Az idén májusban Washington egyoldalúan felmondta az egyezséget és - időt adva az érintett országoknak és vállalatoknak - két szakaszban vezette be újból a szankciókat. Az első szakasz augusztusban járt le, a második pedig vasárnap éjfélkor ér véget.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve